Múltkoriban egyik tanítványom meséli, hogy nyáron lenne alkalma pár hetet Németországban, rokonoknál tölteni. Engem kérdezett, érdemes-e mennie, fog-e ő tanulni abból valamit.
Meggyőződésem, hogy a leghatékonyabb nyelvtanulási módszer a célnyelvi országban töltött minél hosszabb idejű tartózkodás. Nyelvtudásom meghatározó részét külföldi tartózkodásaimnak köszönhetem. (Pomázi Gizi néni gimnáziumi nyelvórái mellett, természetesen.)
Hozzá kell tegyem, hogy már jó nyelvi alapokkal rendelkeztem, mikor élesben kellett használnom a nyelvet és úgy gondolom, hogy ez a szerencsésebb sorrend. Sok olyan emberrel találkoztam, akik szinte nulla nyelvtudással indulva, mindent az anyanyelvi közegben próbáltak elsajátítani. Ha ehhez nem kötődik tudatos nyelvtanulási folyamat, az eredmény nem lesz olyan látványos.
Tévesnek tartom azt az elképzelést, miszerint felnőttként ugyanúgy elsajátítható az idegen nyelv anyanyelvi környezetben, mint amikor egy kisgyerek tanulja ösztönösen az anyanyelvét. A nyelvtanulásban (nyelvtanításban) pont az a nehéz, hogy olyasvalamit kell tanulnunk (tanítanunk), amit az ember normális esetben (anyanyelv elsajátítása) ösztönösen tesz. Ezt később már nem lehet ugyanúgy „eljátszani”. (Lehet megtanulni kétszer biciklizni?)
Mégis: miért jó az anyanyelvi közeg? Egyrészt felgyorsítja azt a folyamatot, amikor a passzív szókincsünkből aktív szókincs lesz. Nyelvtanulóként mindenkinek van egy bármikor előhúzható aktív- és egy mélyebb rétegekben megbújó passzív szókincse. Minél többet találkozunk a passzív szókincsünket képező szavakkal, kifejezésekkel, annál hamarabb kerülnek át (öntudatlanul is) az aktív szókincs rétegeibe. Márpedig az anyanyelvi környezetben folyamatos és több irányból érkező nyelvi hatásoknak vagyunk kitéve. Ez aktivizálja a mélyben szunnyadó passzív nyelvtudásunkat.
Másrészről, azok a szavak, kifejezések, amit anyanyelvi közegben, újonnan megtanulunk, érdekes módon, sokkal erősebben „begyökeresednek” emlékezetünkbe, mint amit a szótárból vagy egyéb úton próbálunk megtanulni. Ez pedig azért van, mert ezeket a szavakat mindig tudjuk mihez kötni. Emlékszünk, hol, milyen szituációban hallottuk először, hol láttuk, hogyan használta, akitől hallottuk. A szavak élmény szintjén is jelentenek valamit. Én a mai napig meg tudom mondani egyik másik német szóról, mikor, hol hallottam vagy olvastam először, mi kötődik hozzá. Ezeket a szavakat még akkor sem felejtjük el, amikor aktívan már nem használjuk a nyelvet.
Minden nyelvtanár nyelvtanuló volt egyszer, és akit érdekel a szakmája, nyelvtanuló marad örökre. Csak egy idő után sokkal tudatosabban állunk a nyelvhez. Ez nem rosszabb, nem jobb. Egyszerűen, más.
